A 12. d osztály német-angol nyelvi előkészítő csoportjának tanulói még 2019. decemberében tettek DSD II B2/C1 szintű német nyelvvizsgát iskolánkban, melynek eredményét most kapták meg. A vizsga nagyon jól sikerült, 15 tanuló vizsgázott, közülük 11 tanuló szerzett C1 és három tanuló B2 szintű nyelvvizsgát.
A DSD II vizsgát a német nyelvű külföldi iskolák kölni központja (ZfA – Zentralstelle für Auslandsschulwesen) szervezi. Kölnben állítják össze és javítják az írásbeli feladatokat, innen jelölik ki a szóbeli vizsga elnökeit. Az írásbeli és szóbeli vizsgák helyszíne mindig a tanulók saját iskolája. A szóbeli vizsgát diákjaink a háromtagú vizsgabizottságban jelenlévő tanáraik és a kijelölt német anyanyelvi lektor előtt teszik le. Magyarországon jelenleg 40 iskola – köztük a Kecskeméti Bolyai János Gimnázium – diákjai vehetnek részt a vizsgán.
Mire jó a DSD II. nyelvvizsga?
Tisztelt Szülők! Tisztelt Tanulók!
A koronavírus helyzetre tekintettel a következőkről tájékoztatjuk Önöket:
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma állásfoglalása szerint a 2020/21-es tanév rendes tanítással kezdődik, de az iskoláknak a lehetőségekhez mérten figyelembe kell venniük a minisztérium által kiadott iránymutatást. Az iránymutatást EMMI az aktuális helyzetnek megfelelően módosította. A módosított Intézkedési Terv az ebben foglaltak helyi megvalósítására készült. Ennek megfelelően visszavonásig a következők szerint szabályozzuk az iskolai munkát a Kecskeméti Bolyai János Gimnáziumban.
- A tanítás minden nap 7.45-kor kezdődik.
- Kérjük, hogy azok a diákok, akik augusztus 17.-e után érkeztek haza sárga vagy piros jelölésű országból, vagy jelenleg magas fertőzöttséget mutató országból (Horvátország, Franciaország, Ausztria, stb.) a hazaérkezésüktől számított 14 napig ne jöjjenek iskolába, ha nem rendelkeznek negatív koronavírus teszttel. Kérjük, a szülő e-mailben vagy telefonon jelezze az osztályfőnöknek ezt a helyzetet. A tanuló hiányzása igazolt lesz.
- A nevelési-oktatási intézményeket kizárólag egészséges, tüneteket nem mutató gyermek, tanuló látogathatja. Az oktatásban és nevelésben, illetve az intézmények működtetésében csak egészséges és tünetmentes dolgozó vegyen részt. Kérjük, a szülőket, hogy amennyiben gyermeküknél tüneteket tapasztalnak, a NNK aktuális eljárásrendje alapján gondoskodjanak orvosi vizsgálatról. A szülő köteles az iskolát értesíteni, ha gyermekénél koronavírus gyanú vagy igazolt fertőzés van.
- Az a gyermek, tanuló, vagy pedagógus, aki bármilyen betegség miatt otthon maradt, a háziorvos, a kezelőorvos igazolásával vagy kórházi zárójelentéssel jöhet újra az intézménybe. Hatósági házikarantén esetén a járványügyi hatóság által kiadott, a járványügyi megfigyelést feloldó határozatot szükséges bemutatni.
- A tanulónál koronavírus gyanú, fertőzés, vagy hatósági házikarantén esetén a szülő az osztályfőnököt telefonon haladéktalanul értesíti és 6 órán belül írásban is tájékoztatja a tanuló aktuális helyzetéről és az alkalmazott intézkedésekről.
- Az iskola dolgozóin, tanulóin kívül az intézménybe belépni csak az intézményvezető külön engedélyével lehet. Szülők külön engedély nélkül beléphetnek a gyermekük osztályának szülői értekezletének idejére.
- Az osztálykereteket meghaladó iskolai rendezvények ellenkező intézkedésig elmaradnak. A szokásos gólyabál helyett az osztályok videós műsorban mutatkoznak be társaiknak.
- A Szalagavató bál időpontját 2021.február 12-re halasztjuk, természetesen az akkor érvényes szabályok betartásával.
- Kirándulásokat akár iskolai, akár osztály szinten ellenkező intézkedésig nem szervezünk.
- Szakkörök csak osztályon belüli csoportoknak és intézményvezetői engedéllyel tarthatók. A tanulók ezeken csak szülői beleegyező nyilatkozattal vehetnek részt.
- Az intézménybe történő belépés csak testhőmérséklet-mérés és kézfertőtlenítés után lehetséges. Mivel ez időigényes, kérjük, hogy a tanulók minden tanítási napon, ha van első órájuk 7:20 és 7:40 között érkezzenek az iskolába.
- Kérjük, hogy minden diák, minden tanítási napon hozzon magával maszkot.
- A folyosókon és az osztálytermen kívüli zárt közösségi terekben a maszk viselése mindenkinek kötelező.
- Kérjük a szülők hívják fel gyermekeik figyelmét a rendszeres kézmosás, kézfertőtlenítés és a tisztasági szabályok betartásának fontosságára.
- A mosdókban és a tantermekben kézfertőtlenítő és felületfertőtlenítő áll a diákok rendelkezésére, kérjük a szülőket, hívják fel a diákok figyelmét ezek használatára, veszélyességére és nem pazarló használatára!
- A diákok a váltótermek elhagyása előtt a kihelyezett tisztítószerek és eszközök segítségével fertőtlenítsék a saját helyüket és tisztán adják át társaiknak.
- A padokat a takarítók minden tanítási napon felületfertőtlenítővel áttörlik, a kilincseket, mosdókat, öltözőket szünetekben is fertőtlenítik.
- A tanórai maszkviselésről a tanórát tartó tanár jogosult dönteni, saját maga és a diákok védelme érdekében kérheti a maszk viselését tanórán is. A tanuló is kérheti a csoporttól a tanórán a maszk használatát.
- A maszkot mindenki köteles az előírásoknak megfelelően viselni.
- A testnevelés órákat lehetőség szerint a szabadban tartjuk, a tantermeket az időjárástól függően órák alatt is szellőztetjük, szünetekben minden esetben.
- Az ebédeltetésnél ügyelettel biztosítjuk a torlódások elkerülését, ennek megfelelően az ebédeltetés a szokásosnál tovább tarthat.
- Annak érdekében, hogy a menzán elkerüljük az osztályok keveredését, az alábbi csengetési és csúsztatott ebédeltetési rendet vezetjük be:
- 1. óra | 7.45–8.30 | |
2. óra | 8.40–9.25 | |
3. óra | 9.35–10.20 | |
4. óra | 10.30–11.15 | |
5. óra | 11.25–12.10 | |
9. D osztálynak a 10. és 11. évfolyamnak | 9. és 12. évfolyam | |
6. óra 12.20 – 13.05 |
Ebédszünet 9. évfolyam 12.10 – 12.30 12. évfolyam 12.30 – 12.40 |
|
Ebédszünet 9. D és 10. évfolyam 13.05 – 13.20 11. évfolyam 13.20 – 13.35 |
6. óra 12.40 – 13.25 |
|
7. óra | 13.35–14.15 | |
8. óra | 14.20–15.00 | |
9. óra | 15.00–15.40 |
- Az ebédlőbe lépés előtt kötelező a szappanos kézmosás és a kézfertőtlenítés.
- Az ebédlőben közös használatra eszközök nem kerülnek kiadásra.
- A menzához kirendelt két felügyelő ellenőrzi az ebédelés előtti kézfertőtlenítést és biztosítja az osztályok - lehetőségekhez képest legjobb - térbeni elkülönítését.
- Az iskolai büfé előtt a felragasztott csíkoknak megfelelően kötelező a távolságtartás.
- Nyomatékosan kérjük a szülőket, hogy betegség gyanúja (hőemelkedés, köhögés, stb.) esetén ne engedjék gyermeküket iskolába.
- Ha az iskolába érkezéskor, vagy nap közben a tanulónál lázat vagy egyéb tüneteket tapasztalunk, az EMMI által kiadott protokollnak megfelelően a tanulót elkülönítjük, értesítjük a szülőt és az iskolaorvost. A szülő feladata a gyermek háziorvosának értesítése telefonon és gondoskodni a tanuló azonnali hazajuttatásáról. Az előírásoknak megfelelően ebben az esetben kérjük a tanuló hazavitelénél, vagy hazautazásánál a tömegközlekedés elkerülését! A háziorvos jogosult a további intézkedésekre.
- A tanuló betegség miatti hiányzása esetén – a házirendben szereplőktől eltérően – az iskolába csak akkor jöhet, ha az első tanítási napon érkezéskor leadja az orvosi igazolást arról, hogy az intézményt látogathatja. Az igazolást az osztályfőnöknek, ha ő még nincs az intézményben, akkor az iskolatitkárnak kell leadni. Betegség miatti hiányzás után szülői igazolást most elfogadni nem tudunk. Betegség után az első iskolában töltendő nap előtti munkanapon kérjük jelezzék az osztályfőnöknek, hogy gyermekük a következő tanítási naptól iskolába kíván járni!
- Amennyiben egy tanuló krónikus beteg, vagy vele közös háztartásban fokozottan veszélyeztetett személy él, és a szülő megítélése szerint veszélyes lehet a tanulónak a közösség látogatása, ezt a szülő az intézményvezetőnek írásban bejelentheti. Az intézményvezető a bejelentést tudomásul veszi. A tananyag pótlása a szülő és a tanuló felelőssége, de a szaktanárok a pótláshoz segítséget nyújtanak. Külön digitális tanórát a tanuló számára tartani nem tudunk.
- A meghirdetésre kerülő szülői értekezleteket az aulában (ha az időjárás engedi, az udvaron) tartjuk, minden osztálynak külön napon, hogy a megfelelő távolság tartását biztosítani tudjuk. A szülők intézménybe történő belépésére ekkor is csak a fenti szabályok betartásával van lehetőség. Kérjük, a szülői értekezleten a tanulót csak egy szülő képviselje!
- Esteleges digitális munkarend esetén a szabályokat a házirendünkben rögzítettük. Kérjük ezt mindenki olvassa el és adott esetben ennek megfelelően kapcsolódjanak be az oktatába.
Kérjük a szülők és a tanulók együttműködését, a szabályok betartását. Az Önök felelőssége is, hogy fenn tudjuk tartani az oktatás hagyományos formáját és megóvjuk mind a diákok, mind az iskola dolgozóinak egészségét. Kérem folyamatosan figyeljék az iskola honlapját, a KRÉTA naplót és az elektronikus levelező rendszerüket, mivel a megfelelő szabályok az adott helyzetnek megfelelően változhat.
Kecskemét, 2020.09.08.
A Kecskeméti Bolyai János Gimnázium Vezetősége
Tisztelt Szülők! Tisztelt Tanulók!
A koronavírus helyzetre tekintettel a következőkről tájékoztatjuk Önöket:
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma állásfoglalása szerint a 2020/21-es tanév rendes tanítással kezdődik, de az iskoláknak a lehetőségekhez mérten figyelembe kell venniük a minisztérium által kiadott iránymutatást. Ennek megfelelően visszavonásig a következők szerint szabályozzuk az iskolai munkát a Kecskeméti Bolyai János Gimnáziumban.
A 2020/21-es tanév 2020. szeptember 1-én 7:45-kor kezdődik.
Megjelenés egyenruhában, tanévnyitó ünnepély jó idő esetén az udvaron 8:40-től.
Tankönyvosztás is ezen a napon lesz.
Az iskolában az osztálytermeken kívül a maszk használata kötelező. Kérünk mindenkit gondoskodjon saját használatú maszkról.
Azok számára akik sikeres adategyeztetési visszajelzést kaptak email-ben menzaigényről, már ezen a napon is biztosítunk ebédet.
Iskolavezetés
Kedves Gólyák!
Szeretettel várunk Titeket 2020 augusztus 26-án (szerdán) 8 órától az iskolában.
Aki ebédet rendelt 850 Ft/nap összeget hozzon magával!
Szervezők
2020 augusztus 25-26.
Jelentkezni az iskola levelezési címén - This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. - a név, osztály, tantárgy megadásával augusztus 10-ig lehet.
A vizsgák pontos beosztásáról augusztus 19-ig mindenkit emailben értesítünk.
Nyári ügyelet 2020-ban:
2020 július 1. és augusztus 19. között minden szerdán 8-12-ig.
a 2020/2021-es tanévre felvett diákok esetében
KÉRJÜK A SZÜLŐKET, A KRÉTA GONDVISELŐI HOZZÁFÉRÉSÜKET KÉSZÍTSÉK ELŐ!
Ha a szülő NEM rendelkezik gondviselői hozzáféréssel a KRÉTA rendszerben, abban esetben ideiglenes regisztrációra lesz szüksége:
1. ha gyermeke valamelyik állami fenntartású intézményben tanul, akkor az általános iskola titkárságán vagy az általános iskola intézményvezetőnek/helyettesnek jelezze a problémát, akik rövid időn belül ezt a típusú hozzáférést biztosítják a KRÉTA naplóhoz.
2. ha nem állami állami fentartású intézményben tanul gyermeke vagy a gondviselői hozzáférést nem sikerül megszereznie az általános iskolától, akkor a https://eugyintezes.e-kreta.hu/kezdolap oldalon a Beiratkozás középfokú intézménybe menüponton keresztül tud ideiglenes regisztrációt létrehozni.
Megjegyzés: A meglévő, általános iskolai KRÉTA-s gondviselői belépés használata – amennyiben van – azért előnyösebb, mint az ideiglenes létrehozása, mert a KRÉTÁ-s gondviselő belépés esetén a rendszerben tárolt személyes adatokat a program automatikusan betölti a beiratkozásos űrlapokra, így azokat nem kell beírni.
Frissítve 2020.06.02!
Kedves Szülők, Diákok!
A Kecskeméti Bolyai János Gimnáziumba felvételt nyert tanuló szülője, vagy törvényes képviselője útján az iskolába személyesen vagy elektronikus úton is beiratkozhat.
Az elektronikus beiratkozás esetén a KRÉTA rendszer üzemeltetője az e-Ügyintézés felületén biztosítja 2020. június 15-től a szülő vagy a törvényes képviselő részére, hogy a középfokú iskolába felvételt nyert tanuló adatait beküldhesse a középfokú iskola részére a „Beiratkozás középfokú intézménybe” folyamat segítségével. Az adatok elektronikus úton való megküldésére 2020. június 22-én 12 óráig van lehetőség. Elektronikus beiratkozás esetén kérjük, mindenki hozza magával az első szülői értekezletre az e-Ügyintézés felületen kitöltött adatlapokat nyomtatva, aláírva, ahol szükséges tanúzva.
Aki a KRÉTA rendszer használatával nem tudja megküldeni a beiratkozáshoz szükséges adatokat, annak az alábbi időpontokban lehetőséget biztosítunk személyes beiratkozásra. A személyes beiratkozáson mindkét szülőnek vagy törvényes képviselőnek, továbbá a tanulónak a személyes megjelenése szükséges. Egyszemélyes felügyeleti jog esetén egy szülő és a tanuló megjelenése elegendő, de kérjük, az erre vonatkozó végzés bemutatását. A személyes beiratkozás időpontjai.
9.A sport/általános 2020. június 22. 13.00 – 16.00
9.B angol 2020. június 23. 13.00 – 16.00
9.C matematika/informatika 2020. június 24. 13.00 – 16.00
9.Ny spanyol/német 2020. június 24. 9.00 – 12.00
A Kecskeméti Bolyai János Gimnázium lehetőséget biztosít arra, hogy amennyiben a szülő vagy törvényes képviselő a beiratkozásra rendelkezésre álló időben a KRÉTA használatával nem tudja megküldeni a beiratkozáshoz szükséges adatokat, akkor a személyi azonosításra alkalmas iratokat a 2020/2021. tanév első napján is bemutathassa az iskolában.
A Bolyai János Gimnázium lehetővé teszi, hogy a tanulók a diákigazolvány igénylésére vonatkozó kérelmüket (NEK adatlap) szülőjük vagy törvénye képviselőjük útján a beiratkozást követően is benyújthassák az iskolához. A beiratkozást követően az ügyfélfogadás minden szerdán 8.00 -12.00 óráig. Az adatlapokat a későbbiekben ügyfélfogadási időben lehet a leadni iskolánkban.
Tisztelt Ifjú Bolyaisok!
Először is mindenkit szeretettel üdvözlök a Kecskeméti Bolyai János Gimnázium tanulói sorában. Örülünk, hogy a mi iskolánkat választottátok és reméljük komoly tudást és szép élményeket szereztek nálunk.
Sajnos kicsit más helyzetben kezditek meg a középiskolai tanulmányaitokat, mint az elődeitek. A jelenlegi tájékoztató is általában személyesen szokott elhangzani a beiratkozáson. Kérem, figyelmesen olvassátok végig az alábbi információkat - akár többször is - és pontosan hajtsátok végre a kéréseinket, betartva a határidőket! Készítsétek elő a kért iratokat, dokumentumokat és töltsétek ki pontosan a nyomtatványokat és az online kérdőívet!
A beiratkozás elektronikusan történik a Kréta felületen. Ide az iskolánk honlapján keresztül juthattok a legegyszerűbben. A kbjg.hu honlapon az e-Ügyintézés (jobb felül) felületre kattintva kell belépni a „Beiratkozás középfokú intézménybe - BKI” menüpontba. A rendszer június 15-én nyílik meg és itt kell majd megadni a kért adatokat és feltölteni a szükséges dokumentumokat. A beiratkozásról még később külön információkat küldünk nektek.
Leendő osztályfőnökeitek:
9.A: sport/általános Nyilas Beáta
9.B: angol Závori Erika
9.C: matematika/informatika Vincze Zoltán
9.Ny: spanyol/német Schnell Ildikó
Gimnáziumunk egyenruhája lányoknak fehér blúz, sötét szoknya és a saját gallérunk, fiúknak sötét színű öltöny és a saját bolyais nyakkendőnk. Fiúknak és lányoknak is a gimnázium logóját ábrázoló kitűző. A gallért, a nyakkendőt és a kitűzőt az iskolában lehet megvásárolni és az osztályfőnöktől fogjátok megkapni. Testnevelés órán az iskola logójával ellátott pólót viselnek diákjaink, amit szintén az iskolában tudtok megvásárolni. A pólóból bármennyit lehet rendelni, de legalább kettő vásárlását ajánljuk. Kérjük a póló méretét és a rendelni kívánt darabszámot a levél végén mellékelt online kérdőíven pontosan megadni!
Az iskolánkban zárható egyedi szekrények állnak a diákok rendelkezésére, amelynek használatát kérjük tanulóinktól.
A középiskolásoknak 50 óra önkéntes közösségi munkát kell végezniük a négy év alatt. Ez az érettségire bocsátás egyik feltétele. Iskolánkban ezt külön naplóban dokumentáljuk. Az iskolai közösségi szolgálatról külön csatolunk egy tájékoztató levelet.
A kilencedik osztályosok ingyen kapnak tankönyvet, de azokat a tanév végén a könyvtárnak vissza kell adni. Már most felhívjuk a figyelmet, hogy a tankönyvek állapotára kiemelten figyeljetek. Aki szeretne saját példányokat természetesen rendelhet magának. A tankönyvrendelésről, kezelésről és tankönyvosztásról külön tájékoztatót mellékeltünk.
Az étkezés saját ebédlőnkben történik. Az ételeket az iskola konyháján főzik. A menzával kapcsolatos tájékoztató és kitöltendő kérdőív mellékletben található. Kérem, töltsétek ki és juttassátok vissza az első szülői értekezleten iskolánkba!
Iskolánkban védőnő, iskolaorvos és iskolai pszichológus is dolgozik. A napi munkában közvetlenül a védőnő vesz részt. Ő is készített egy tájékoztatót és egy kérdőívet Nektek, amelyet kérünk elolvasni és a kérdőívet kitöltve visszajuttatni hozzánk.
Még júniusban szervezünk osztályonként csak a szülőknek egy rövid értekezletet, ahol a szülők személyesen is megismerkedhetnek velünk. A szülői értekezletet az aulában tartjuk, a megfelelő szabályok betartásával. Kérjük, hogy minden családból csak egy szülő jelenjen meg!
A szülői értekezletek időpontjai:
9.A sport/általános 2020. június 22. 16.30 Aula
9.B angol 2020. június 23. 16.30 Aula
9.C matematika/informatika 2020. június 24. 16.30 Aula
9.Ny spanyol/német 2020. június 25. 16.30 Aula
Kérem a szülői értekezletre mindenki hozza magával a következőket:
Diákigazolvány igénylését csak a leadott NEK adatlappal tudjuk kezdeményezni. Aki a júniusi szülői értekezletre tudja hozni a NEK adatlapot, szeptember 1-én a titkárságom átveheti az új diákigazolványát. Végül kérnénk mindenkit, hogy figyelmesen töltse ki az alábbi online kérdőívet, többek között ez fogja meghatározni a tanult második idegen nyelvet, amin a későbbiekben változtatni már nem lehet.
Online kérdőív (kérjük figyelmesen töltsétek ki, a beiratkozás zökkenőmentes lebonyolításához) - a bejelentkezéshez használd az oktatási azonosítódat.
Letölthető dokumentumok:
- iskolavédőnői tájékoztató (kinyomtatva, kitöltve várjuk vissza)
- tájékoztató iskolai étkezéshez
- adatbekérő lap iskolai étkezéshez (kinyomtatva, kitöltve várjuk vissza)
- nyilatkozat kedvezményes iskolai étkezéshez (kinyomtatva, kitöltve várjuk vissza)
- tájékoztató az 50 órás közösségi szolgálatról
- tájékoztató a tankönyvellátásról
Üdvözlettel:
Dr. Harnos István
intézményvezető
Támogassa adója egy százalékával iskolánk alapítványát!
Appendix - A Bolyai János Gimnáziumért Alapítvány.
Adószám: 18364956-1-03
Köszönjük!
No events |
Letölthető diákjaink által fejlesztett appok:
Kedves látogató!
Honlapunk megújult, a régi honlap anyagai továbbra is elérhetőek a itt:
archivum