„Idősziget- az értékes közösség”
NTP Művészeti Pályázat 2020./2021.
A Nemzeti Tehetség Program Művészeti pályázatának programjában olyan tehetséges tanulók vehettek részt, akik érdeklődnek a színjátszás, ének, tánc és drámapedagógia iránt. A program célja a célorientált tehetséggondozás és mentorálás, melyen keresztül a művészeti tárgyak befogadása és azoknak megismerése, az abban való elmélyülés a teljes emberré válást, a személyiség formálását rejti magában. A közös munkában olyan tehetséges, 14 és 18 év közötti fiatalok vehettek részt, akik egy tehetségazonosító, valamint motivációs program során kerültek be a programba.
A pályázat segítségével több kitűzött program is megvalósulhatott:
- Színművésszel való találkozás:
Kecskemét városának egyik vezető színésze, Sirkó László, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház örökös tagja egy foglalkozást tartott, melyben a színészmesterség fortélyait mutatta be a színészi alakformálás eszközeivel, elemeivel, mint pl. a hangszín, hanglejtés, hangsúly, tempó, szünet, szövegtagolás. Fő témája az előbbieket beleágyazva: „A szöveg szerepe a rendezésben: az előadás és az írott mű viszonya” volt. A színművész professzionális előadása, foglalkoztatása lekötötte a tanulók figyelmét.
- Táncművésszel való találkozás:
Diákjaink A Grapevine tánciskola Egyesületének táncművész pedagógusának vezetésével részt vehettek táncos foglalkozáson, ahol a cél mozgáskultúra, az önkifejezés, a feszültségoldás elsajátítása volt a tánc segítségével. Az egészséges testi, lelki és esztétikai fejlődésen túl teherbíró képességük fokozódott, fejlődött fizikai és mentális állóképességük egy pozitív hangulatú időtöltésen keresztül.
-
- Három napos szakmai tábor:
Tanulóink a 3 napos szaktábor keretein belül a szituációs–és drámajátékoktól kezdve a jelenetírást, jelenetek dramaturgiai szerkesztését , improvizációs gyakorlatokat sajátítottak el, melyet kiegészítettek olyan szabadidős tevékenységek, mint a tábortűz mellett való éneklés, valamint sporttevékenységek. A pályázat segítségével diákjaink kevés önrésszel vehettek részt a 3 napos programon. Hatékony, kreatív napokat töltöttünk együtt. A program végén visszatekintve a tábor hosszú távú hatása jelentős volt, hiszen a hétköznapi környezetből kiszakadva, oldott hangulatban dolgozhattunk.
Feladatként egy kisfilm elkészítését is vállaltuk, mely fejlesztette a digitális kompetenciák elmélyítését. A kisfilm címe: Mit jelent tehetségesnek lenni?
Lehetőség adódott tanulóinkkal színházlátogatást is szervezni Budapestre.
A pályázat fő programjaként egy színdarabot adtak elő tanulóink Virágot Algernonnak címmel. A próbafolyamat során diákjaink elsajátíthatták az önkifejezés eszközeit, az örömet jelentő alkotás lehetőségeit, érzelmi és értelmi intelligenciájuk fejlődött. a közös munka során konfliktuskezelő képességük erősödött, kooperatív képességük erősödésével egy igazán összetartó csoport alakult ki.
A program számomra egyik legnagyobb eredménye, hogy olyan gyerekek is fókuszba kerülhettek, akik eddig zárkózott személyiségük miatt rejtve maradtak. Célzott helyzetgyakorlatok közben felszabadult humorérzékük, szervezőkészségük, fontos részévé tudtak válni a csoportnak egyéb képességüknek köszönhetően.
Összegzésképpen meggyőződésem, hogy a művészeti nevelés eredménye a harmonikus személyiség.
  Répási Angéla