Ebben az évben a kárpátaljai Aknaszlatinán került sor a különböző versenyekkel, vetélkedőkkel és kulturális programokkal egybekötött bolyais találkozóra. A részt vevő diákok és tanárok számára nagy élményt nyújtott a rendezvény. A következő évben Ócsa ad otthont a rendezvénynek.
Két kiemelkedő versenyeredményt értek el a bolyaisok a Hlavay József Országos Környezettudományi és Műszaki Diákkonferencián: az Ökológia szekcióban 'A méhek téli élete' egyéni kutatómunka bemutatásával első helyezést értek el, a Junior mérnök szekcióban pedig másodikok lettek. A versenyző 11. osztályos diákok: Antal Péter, Matula Árpád és Varga Róbert (lenti kép). Felkészítő tanáruk Sikó Dezső
A város 650 és a Bolyai 30 éves fennállásának évfordulója alkalmából a történelem munkaközösség a „Hírös város az Aafődön Kecskemét” című pályázat keretében vetélkedőt rendezett. Az elméleti és gyakorlati jártasságot is igénylő, jó hangulatú vetélkedő döntőjére március 27-én, az iskolai Diáknapon került sor volt bolyais diákok bevonásával.
A legjobb eredményt a következő két csapat szerezte meg:
Lőz Anna, Nagy Anett, Nagy Petra (10.D)
Irházi Emese, Schiszler Zsanett, Szántó Anna (12.B)
A Gróf Koháry István Megyei Történelemverseny április 7-én megtartott szóbeli döntőjében Andó Csilla 11. B osztályos tanuló harmadik helyezést ért el. Felkészítő tanára: Harkai Hajnalka
Kecskeméti győzelem született a franciaországi ISF mezei futó világbajnokságon.
Hatalmas fölénnyel, 13 másodperces fórral nyerte Palkovits István, a kecskeméti Bolyai János Gimnázium tanulója az ISF Mezei Futó világbajnokságot. Az 5500 m-es távon 0:16:13 lett a befutó ideje.
Edzője Németh Gyula, testnevelője pedig Nyilas Beáta.
További hír, hogy a Bolyai csapata a 16. helyen végzett összesítésben. Csapattagok: Palkovits István, Válik Ferenc, Kovács Péter, Németh Géza, Török László, Vágó Gábor.
Gratulálunk!
Medvegy Dalma (11.D) országos egyéni sakk amatőr diákolimpián 2. helyezést ért el.
Balázs Marcell (11.D) országos 2. helyezést, Endrődi Flóra (12.D) országos 29. helyezést ért el a spanyol nyelvi OKTV döntőjében.
Kovács Ronald (12.D) a német nyelvi OKTV döntőjében országos 23. helyezést ért el.
Szénási Attila (12.C) a Zrínyi Ilona matematikaverseny országos döntőjében 13. helyezést ért el.
Bukovszki Bettina 1. helyezést, Kozma Krisztina 5. helyezést, Jádi Dominik 9. helyezést ért el a Lotz János szövegértési és helyesírási verseny országos döntőjében.
Sulcz Ferenc Bálint 9. helyezést ért el a Bács-Kiskun megyei történelemversenyen.
Baltás Olga 1. helyezést, Szőke-Tóth Éva különdíjat kapott a Miért jó az IKSZ? elnevezésű pályázatra benyújtott pályamunkájáért.
A gimnázium vegyeskara ezüst minősítést szerzett az Éneklő ifjúság hangversenyen.
Gratulálunk a diákoknak és a felkészítő tanároknak!
A március 15-ei iskolai ünnepség témájának idén az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kecskeméti történetét választottuk, mivel az egész tanévet átfogja a „Hírös város az Aafődön Kecskemét” című projektünk, amellyel a város 650 éves fennállására hívjuk fel diákjaink figyelmét.
Az egész iskola együtt énekelte az ismert népdalt: Kecskemét is kiállítja nyalka verbunkját, majd megtekintettük azt a filmet, amelyben diákok mutatják be az 1848-as történések kecskeméti színhelyeit, szereplőit, és emlékhelyeit. Két diák előadásában elhangzott Gömöri Frigyes kecskeméti ügyvéd korabeli verses 12 pont magyarázata, amely valódi 1848-as kuriózumnak számít. A dekorációt azok a tablók adták, amelyeket a várostörténeti vetélkedőben részt vevő diákok készítettek Kecskemét múltjának és jelenének szentelve.
Március 20-án rendezte meg a történelem munkaközösség a kilencedikes tanulók hagyományos Ókor vetélkedőjének döntőjét, amelyen idén a következő eredmények születtek:
9. évfolyam: Jádi Dominik 6. hely (felkészítő tanára: Vincze Zoltán)
11. évfolyam: Molnár Kata 5. hely (felkészítő tanára: Baranyi Éva)
12. évfolyam: Szénási Attila 3. hely (Továbbjutott a döntőbe!) (felkészítő tanára: Kaló Judit)
Csányi Dávid 6. hely (felkészítő tanára: Kutas Tibor)
Géczi Ákos 7. hely (felkészítő tanára: Kaló Judit)
Gratulálunk!
A két tanítási nyelvű spanyolos gimnáziumok országos tanulmányi versenyén hat kategóriában kiemelkedő eredményeket értek el a bolyais diákok.
Plakát
Képregény
Társalgás 10
Vita 11
Akadályverseny
Színház
Legjobb színpadra állítás: Hikikomori 2.0 (Kecskemét)
A Kecskeméti Bolyai János Gimnázium ezzel az eredménnyel a második legeredményesebb iskola lett ebben a tanévben!
Gratulálunk!
Támogassa adója egy százalékával iskolánk alapítványát!
Appendix - A Bolyai János Gimnáziumért Alapítvány.
Adószám: 18364956-1-03
Köszönjük!
No events |
Letölthető diákjaink által fejlesztett appok:
Kedves látogató!
Honlapunk megújult, a régi honlap anyagai továbbra is elérhetőek a itt:
archivum