Kezdőlap

Irodalmi tehetséggondozó műhely

A 2010-2011-es tanévben iskolánk pályázaton nyert lehetőséget arra, hogy a tehetséges és kedvet érző diákok heti rendszerességgel részt vegyenek irodalomelméleti és gyakorlati foglalkozásokon. Három modul alkotta a programot:
 
  • szóbeli kommunikáció, 
  • színház és dráma, valamint
  • az alkotás folyamata témákban.

Az érdeklődők elsajátíthatták a verselemzés főbb szempontjait, gyakorolhatták a prózaelemzést és megismerhettek újabb, ritkán előforduló irodalomelméleti alapfogalmakat. Lehetőség volt színházi előadások látogatására is (Kecskeméten, illetve Budapesten). Így láthatták pl. Arthur Miller drámáját, a Pillantás a hídról címűt, vagy éppen egy Shakespeare-drámát a Madách Színházban, összesen hat alkalommal. Ez a kurzus segített néhányaknak abban is, hogy sikeresen szerepeljenek különféle versenyeken, pl. nyelvhelyességi, szép kiejtési illetve szavalóversenyeken. Többen sok tapasztalatot és gyakorlatot szerezve nagyon szép eredményt értek el városi és megyei versenyeken.
A műhelyt vezetők (Dr. Mészárosné Nyitrai Éva, Tóthné Muráncsik Mónika és Dominek Zsolt) tanítványaikkal együtt eredményesnek és hasznosnak látták ezeket a foglalkozásokat.

 

 

 


A műhely résztvevői:

  • Aszódi Júlia
  • Bálint Hanna
  • Bukovinszky Flóra.
  • Danka Bianka
  • Dömösi Katica
  • Fekete Angéla
  • Hovodzák Ivett
  • Karádi Luca
  • Keresztes Ágnes
  • Molnár Alexandra
  • Oláh Viktória
  • Somorjai Réka
  • Suhajda Erzsébet
  • Treznay Evelyn

              A BOLYAI NEVET VISELŐ KÁRPÁT-

    MEDENCEI KÖZÉPISKOLÁK

 SZÖVETSÉGE

 

A Bolyai nevet viselő középiskolák szövetségét

2005-ben Marosvásárhelyen, a Bolyai Farkas

Elméleti Líceumban alapította hat anyaországi és

három határon túli középiskola.

1

 

Aknaszlatina

Bolyai János Középiskola 

 

Budapest  Bolyai János Műszaki

 Szakközépiskola és Kollégium

 

Kecskemét

 Kecskeméti Bolyai János Gimnázium

 

Marosvásárhely

 Bolyai Farkas Elméleti Líceum

 

Mosonmagyaróvár 

Bolyai János Általános Iskola,

Informatikai és Közgazdasági

Szakközépiskola

Ócsa

Bolyai János Gimnázium 

 

Salgótarján

Bolyai János Gimnázium 

 

Szombathely 

Bolyai János Gyakorló Általános

Iskola és Gimnázium

Zenta 

Bolyai Tehetséggondozó

Gimnázium és Kollégium

 

 

2

 

A Bolyai nevet viselő középiskolák közötti

összefogás közel két évtizedes múltra tekinthet

vissza. 1998-ban a kecskeméti diákok

kezdeményezésére indult el a kapcsolatteremtés,

majd 2002-ben Ócsán határoztak úgy az igazgatók,

hogy évente más-más helyszínen rendezik meg a

Bolyai-iskolák találkozóját.

 

Az eddigi találkozók sorrendben:

2002.  Ócsa

2002.  Marosvásárhely (Erdély)

2003. Kecskemét

2004. Budapest

2005.  Marosvásárhely

2006. Salgótarján

2007. Mosonmagyaróvár

2008.  Ócsa

2009. Szombathely

2010.  Aknaszlatina (Kárpátalja) 

2011.  Zenta (Délvidék) 

2012.  Kecskemét

2013. Marosvásárhely (Erdély)

2014. Budapest

2015. Salgótarján

2016. Mosonmagyaróvár

2017. Szombathely

2018. Aknaszlatina (Kárpátalja)

Az Appendix Alapítvány által megvalósított sikeres pályázatok 2010-2016.

 

NI-myDAQ pályázat

 

 

Dr. Főzőné Tímár Éva kuratóriumi elnök
   
Kutas Tibor kuratóriumi tag
   
Búti Csaba kuratóriumi tag
   

 
Dr. Főzőné Tímár Éva kuratóriumi elnök
   
Kutas Tibor kuratóriumi tag
   
Bartha Adrienn kuratóriumi tag
   
Schnell Ildikó kuratóriumi tag
   
Búti Csaba kuratóriumi tag
   

Származtatott jogi személy nincs bejegyezve

Jogelőd / jogutód szervezet nincs bejegyezve

Szövetséget létrehozó társadalmi szervezet nincs bejegyezve

Nincs eljárás folyamatban

Általános tagozatú osztályunkatazoknak a diákoknak indítjuk, akik minden tantárgyból jól teljesítenek, de egyelőre nem szeretnék elkötelezni magukat egyik irányba sem. Ebben az osztályban lehetőséget kapnak arra, hogy az általános műveltség megszerzésének folyamatában alakuljon ki bennük, hogy milyen pályára szeretnének lépni. Az ide járó tanulók haladó szintről folytatják az angol nyelv tanulását, majd 11. és 12. osztályban nagyobb óraszámban tanulják azokat a tantárgyakat, amelyekre az egyetemi/főiskolai felvételihez szükségük van.

egy százalék

Támogassa adója egy százalékával iskolánk alapítványát!

Appendix - A Bolyai János Gimnáziumért Alapítvány.

Adószám: 18364956-1-03

Köszönjük!

 

 

 

 

Öregdiák találkozó 2023. május 13.

Közelgő események

No events

Eseménynaptár

May 2024
M T W T F S S
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

 

 

Tanulást segítő appok

Letölthető diákjaink által fejlesztett appok:

- App-a.apk

- dolgozapp.apk

- Learning_Machine_v1.apk

- Memoria.apk

- MilAxe.apk

- Pilots_Memory.apk

 

Megújult honlapunk

Kedves látogató!

Honlapunk megújult, a régi honlap anyagai továbbra is elérhetőek a itt:
archivum