Kezdőlap

 

Augusztus végével zárult a Kecskeméti Bolyai János Gimnázium tehetséggondozó munkáját segítő Appendix Alapítvány német tehetségműhelyének Perspektívák elnevezésű NTP-pályázata (NTP-TEHETSEG-25-0362), amely általános iskolások és a gimnázium emelt szinten németet tanuló diákjai körében valósult meg, lehetőséget biztosítva arra, hogy a tanulók megtapasztalják a kreatív élményalapú projekttanulást.

A tanév során a tehetséggondozó szakkörök mellett számos olyan programon vehettek részt a 14-16 éves tanulók, amelyek a német nyelv tanulását és német kultúra megélését igazi élménnyé tette. A bolyais diákcsoportot fogadták a Német Nagykövetségen, a Magyarországi Németek Házában és a Neue Zeitung szerkesztőségében, meglátogatták a budai Várhegy gyomrában található Sziklakórház kiállítását, tapsolhattak az Örkény Színház Momo c. előadásán, amelyet Michael Ende azonos című regénye alapján állítottak színre, és játszottak izgalmas nyelvi játékokat az új helyszínen működő Goethe Intézetben.

Természetesen a Bolyai falai között is sor került néhány izgalmas kreativitást igénylő rendezvényre, mint pl. a Wunderbar Fesztivál alkalmából megrendezett nagysikerű játéknapra, amelyen minden németórán szabadulószobákat kellett feltörniük a csapatoknak, illetve a júniusi német tehetségnapon előadott prezentációkkal bemutathatták mindazt, amivel a szakkörökön foglalkoztak. A nap fénypontja volt a nyelvi előkészítősök humoros színdarabja, amelyet a diákok maguk írtak és játszottak el. A tanév során tartott szakkörökön olyan nyolcadikos diákok is részt vettek, akik most már teljes jogú bolyaisként voltak jelen a tanév megkezdése előtt megrendezett németes témanapon, amelyen játékokkal és kreatív projektekkel fejlesztették némettudásukat. A projektfolyamat legfontosabb eredményeit a Bolygató diáklap német nyelvű kiadása tartalmazza, amelyből minden tanuló magával vihetett egy példányt, s amelynek digitális változata olvasható a Kecskeméti Bolyai János Gimnázium és az Appendix Alapítvány honlapján is.

 


 

Németes témanappal zártuk a Perspektívák elnevezésű az NTP (Nemzeti Tehetség Program) által finanszírozott tehetséggondozó projektünket, amelyen a 9. és 10. évfolyamos németesek vettek részt. Játszottunk, projekteztünk, és mindenki kapott egy példányt a programsorozat tartalmi összefoglalójából, a német nyelvű Bolygatóból.

 







 

NÉMETES TEHETSÉGNAP A BOLYAIBAN
Ma német szótól volt hangos a Bolyai aulája
Egy nagyszabású tehetségnapi rendezvénnyel zárult a német nyelvi tehetségnap a Bolyaiban. A Nemzeti Tehetség Program keretein belül megvalósul Perspektívák elnevezésű német nyelvi tehetségműhely egész éves munkájáról adtak keresztmetszetet a részt vevő diákok.
A rendezvény szenzációja a nyelvi előkészítő osztály színjátszóinak előadása volt, akik megírták, majd színre is vitték a darabot.
Mivel a projekt központi témája a fiatalok világa volt, így diákprezentációk is ehhez a témához kapcsolódtak. Szó esett a tanulási utakról, a jövő iskolájáról, a zene jelentőségéről, a sportról, az ifjúságvédelmi törvényről, generációs problémákról és a digitális detoxról is. Egy plakátkiállítás is kapcsolódik a rendezvényhez, amelynek segítségével megismerhetjük a tehetségprojekt során felvetődött problémákat. A tehetségnap zárásaként a németes tanulók egy közösségi versíráson vehettek részt, amelynek során német nyelvű képversek születtek.

 










 

Németes játéknap a Bolyaiban

Nagy sikerrel zárult a Wunderbar Fesztivál keretei között megtartott egész napos németes játéknap a Bolyaiban. A diákok örömmel játszottak a német táblás játékokkal és mindnyájan sikerrel kijutottak a német nyelvű szabadulószobákból.
A programot a Nemzeti Tehetség Program támogatásával az Appendix Alapítvány valósította meg.

 




 

Budapesti kirándulás

 

Idén is folytattuk kirándulós hagyományunkat, ismét Budapesten fedeztünk fel olyan helyeket, ahol a német nyelv elengedhetetlen. Jártunk a Magyarországi Németek Házában, ahol bepillanthattunk a német nemzetiség kultúrájába, és belekóstolhattuk a Neue Zeitung (a magyarországi német nemzetiségi hetilap) szerkesztőségének munkájába is. Nagy élmény volt, hogy Kristina Rudnick, kulturális referens fogadott bennünket a budapesti Német Nagykövetségen, és bemutatta a nagykövetség munkáját. A napot egy megrendítő élménnyel zártuk. Végigjártuk a Sziklakórházat, amely visszarepített bennünket Budapest 1944-45-ös ostromához, az 1956-os eseményekhez és a hidegháború éveibe.

 

A program a Nemzeti Tehetség Program finanszírozásával valósult meg.

 




<

Bolyaisok a Goethe Intézetben

Ellátogattunk a Goethe Intézetbe, ahol egy szuper interaktív programmal fogadtak minket. Végigvezettek a Nagymező utcába költözött intézeten, megnézhettük a könyvtárat és részletesen bemutatták, hogyan lehet tárgyakat is kölcsönözni. A nap csúcspontja a német nyelvű közös játék volt, ami minden diáknak nagyon tetszett. Reméljük, máskor is lesz erre lehetőség.




SIKERES TEHETSÉGGONDOZÓ NÉMET NYELVI PÁLYÁZAT

 

 

 

Az Appendix Alapítvány a Bolyai János Gimnáziumért ismételten elnyerte a Nemzeti Tehetség Program támogatását a Perspektívák II. – kreatív német nyelvtanulási program 14-16 éves fiataloknak című tehetséggondozó pályázatához, amelyet a Kecskeméti Bolyai János Gimnázium némettanárainak közreműködésével valósít meg az alapítvány.
Sok sikert kívánunk a résztvevőknek!

 

egy százalék

Támogassa adója egy százalékával iskolánk alapítványát!

Appendix - A Bolyai János Gimnáziumért Alapítvány.

Adószám: 18364956-1-03

Köszönjük!

 

 

 

 

Német nyelvi tehetség programok

Közelgő események

No events

Eseménynaptár

September 2026
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30

 

 

Tanulást segítő appok

Letölthető diákjaink által fejlesztett appok:

- App-a.apk

- dolgozapp.apk

- Learning_Machine_v1.apk

- Memoria.apk

- MilAxe.apk

- Pilots_Memory.apk