Pályázatok

kap1Gimnáziumunk, a Kecskeméti Bolyai János Gimnázium 2016. februárjában 4 másik európai középiskolával közösen pályázatot nyújtott be egy közös projekt lebonyolítására, melynek középpontjában az iskolarádió áll. Pályázatunk sikeres volt, 2016. szeptember elsejétől megkezdődhetett a kétéves közös, angol nyelven zajló munka.

 

Célunk, hogy diákjaink minél szélesebb körét bevonjuk az iskolai rádióműsorok készítésébe, megismerjék annak technikai és tartalmi feladatait, s ezáltal maguk is tudatos médiafogyasztóvá váljanak. A kétéves munka alkalmat nyújt a digitális és a transzverzális kompetenciák fejlesztésére is, segíti diákjainkat abban, hogy magabiztos kommunikációs készségeik legyenek, bátran, önállóan tudjanak véleményt alkotni a körülöttük zajló folyamatokról, aktív és felelős európai polgárokká váljanak. A projekt segítségével szoros kapcsolatot építünk ki európai középiskolákkal: az Ibizán működő IES Sant Agusti , a lengyelországi II. János Pál Gimnázium, a portugál Agrupamento de Escolas de Maximinos és a bolgár St. Kliment Művészeti Középiskola tanárai és diákjai dolgoznak majd együtt. A közös munka, a partnertalálkozók alkalmat adnak majd arra is, hogy az intézmények tanárai is új,

innovatív oktatási stratégiákkal ismerkedjenek meg, gyarapítva módszertani felkészültségüket,

hatékonyabbá és színesebbé téve a tanórákat. A munka során a diákok közösen is készítenek műsorokat, s minden partnertalálkozó során meglátogatnak egy-egy rádióstúdiót is, így megismerkednek a különböző országokban zajló munkával, médiafogyasztási szokásokkal. Több más téma is terítékre kerül, pl. a fiatalkori függőségek, az európai kultúra, zene, ezzel kapcsolatban kutatómunkát végeznek a diákok, ezáltal önálló munka során ismerkednek meg különböző összefüggésekkel, szakértőkkel készített interjúkban mutathatják meg szerkesztői-kommunikációs készségeiket.

Az első személyes találkozásra 2016. november 6-10- ig került sor Ibizán, ahol a projekt vezető tanárai dolgozták ki a részletes munkatervet, s az együttműködés pontos részleteit. Természetesen maradt idő a spanyol iskolarendszer megismerésére, betekintést nyerhettünk a mindennapi iskolai munkába is. A projekt indulásáról az Ibizán megjelenő napilapok is tudósítottak, interjút készítve a résztvevő külföldi és helyi tanárokkal és helyi diákokkal. Elkészültek az első rádióműsorok is, ezúttal a tanárok jártak elöl jó példával: egy-egy beszélgetésben mutatták be az adott ország egy népszerű dalát. Az első diáktalálkozóra 2017. februárjában kerül sor itt Kecskeméten, 12 diák és 8 tanár érkezik a Bolyai János Gimnáziumba.

 

kap2    kap3

egy százalék

Támogassa adója egy százalékával iskolánk alapítványát!

Appendix - A Bolyai János Gimnáziumért Alapítvány.

Adószám: 18364956-1-03

Köszönjük!

 

 

 

 

Közelgő események

No events

Eseménynaptár

December 2024
M T W T F S S
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

 

 

Tanulást segítő appok

Letölthető diákjaink által fejlesztett appok:

- App-a.apk

- dolgozapp.apk

- Learning_Machine_v1.apk

- Memoria.apk

- MilAxe.apk

- Pilots_Memory.apk

 

Megújult honlapunk

Kedves látogató!

Honlapunk megújult, a régi honlap anyagai továbbra is elérhetőek a itt:
archivum