Kezdőlap

A 8. osztályosok szóbeli és gyakorlati felvételijével kapcsolatos információkat iskolánk honlapján, február 25-e után tesszük közzé. 

Tervezett időpont: 2021 március 1 - március 5-ig.

Iskolánkban hagyomány, hogy az érdeklődő, kutató tanulókkal rendszeresen indulunk a BME Energetikai Szakkollégiumának, középiskolások számára kiírt energetikai, többfordulóscsapatversenyén. Eddig is szép sikereket könyvelhettünk el, sőt több olyan volt diákunk is van, aki korábban versenyzett e megméretésen, most pedig egyetemistaként ott van a szervezők között. 

Az első fordulóban négy részletben kellett a csapatoknak tudásukról számot adni elméleti és gyakorlati feladatok kidolgozása során. Országos szinten több száz csapat nevezett be, közülük a legjobb húsz jutott a második fordulóba, azaz a középdöntőbe. Csapatunk, a „Bolyongók” kiválóan teljesített. Kulmán Balázs, Szűcs Eszter és Fekete Bálint alkotta csapat

bekerült a középdöntőbe, melyen online álltak a zsűri elé és adták elő energetikai projektjük az elektromos autók aktualitásáról.

A csapatnak a középdöntőre, az energetikai feladatok megoldása mellett egy esszét is kellett írniuk az elektromos autók környezeti, gazdasági hatásairól, bemutatva ezzel korunk közlekedési technikájában rejlő lehetőségeket. A BME országos versenye széles körű természettudományi elméleti és gyakorlati ismereteket vár el a diákoktól, a környezetvédelmi alkalmazásoktól a modern energetikai felhasználási alapokig. 

Az idei gyakorlati feladatok fókuszában a hulladékok hasznosítása szerepelt, a PET palackok gyakorlatban történő újrahasznosítása. Négy területből lehetett választani: oktatásban, kereskedelemben, háztartásban és az iparban. A Bolyongókkal az oktatás területe mellett döntöttünk. Olyan eszközt valósítottunk meg, mely vízből „bort” varázsol. A „Varázsdobozunk” a fizikai közlekedőedények elve alapján mutatja be, hogyan „válik” érthető módon egy-egy folyadék üdítővé, itallá. A pontosan előkészített összetett projektmunka, a sikeresen bemutatott prezentációjuk meghozta az újabb lehetőséget, bekerültünk az országos döntőre behívott „Top 10”-be! 

 

A projekt leírása letölthető innen: flakonos varázsdoboz 

 

További kitartást és eredményes küzdelmet a hamarosan sorra kerülő országos döntőn!

Az írásbeli vizsgákat 2021. január 23-án, alapvetően a szokásos szabályok szerint szervezzük meg, de a járványhelyzet miatt biztonsági intézkedésekkel egészítettük ki az eljárásrendet.

Minden résztvevőtől kérjük a szabályok pontos betartását!

  • Mindenekelőtt kérjük, hogy betegen senki ne jöjjön felvételizni!
  • Az egészséges, tünetmentes vizsgázók 9 óra 25 perc és 9 óra 40 perc között érkezzenek a gimnáziumba.
  • Legkésőbb 9 óra 45 perckor minden vizsgázónak a számára kijelölt teremben kell tartózkodnia.
  • Személyazonosításra alkalmas arcképes igazolványt (személyi igazolványt vagy diákigazolványt), a behívólevelet (január 14-én postáztuk), továbbá kék vagy fekete színű tollat hozzanak magukkal.
  • A kísérő felnőttek az épületbe nem jöhetnek be. Azt javasoljuk, hogy 11 óra 50 perckor jöjjenek vissza a tanulókért.
  • A tanulóknak már az iskolába érkezéskor maszkot kell viselni, és az aulában mindenkinek megmérjük a testhőmérsékletét.
  • Belépéskor mindenki fertőtlenítse a kezét a bejáratnál elhelyezett adagolókból, majd a Bolyais diákok segítségével menjen be a vizsgatermébe.
  • Egy terembe maximum 9 tanulót osztottunk be.
  • A felügyelő tanárok maszkot viselnek, a tanulóknak is ezt javasoljuk, de számukra ez nem kötelező.
  • A felvételi vizsga pontosan 10 órakor kezdődik.
  • A vizsgázóknak először magyar nyelv feladatlapot, majd matematika feladatlapot kell megoldani. Mindkét rész 45 perces, és közöttük 15 perc szünetet tartunk.
    A magyar írásbelin nem használható semmilyen segédeszköz.
    A matematika írásbelin ceruzát, vonalzót, körzőt és szögmérőt használhatnak. Ezekről a segédeszközökről a tanulóknak maguknak kell gondoskodni.
  • A szünetben, a folyósókon és a mosdókban a maszk használata kötelező. Kérjük, hogy a tanulók kerüljék a csoportosulást, tartsanak egymástól 1,5 m távolságot.
  • Kérjük, hogy a vizsga második részének befejezése után a tanulók rövid időn belül hagyják el az épületet!
  • A felvételi eljárással kapcsolatos további eseményekről honlapunkon tájékoztatjuk az érintetteket. Javasoljuk, hogy továbbra is folyamatosan nézzék iskolánk honlapját.
  • Aki betegség miatt nem tud részt venni a vizsgán, kérjük, jelezze az iskola titkárságán(This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it., 76/507-522). Ők a pótnapon, január 28-án 14 órától vizsgázhatnak. Orvosi vagy hatósági igazolást hozzanak magukkal.
  • Aki január 23-án és 28-án sem tud megjelenni a vizsgán Covid-19 fertőzés vagy hatósági karantén, esetleg egyéb elháríthatatlan ok miatt, írásban kérvényezheti a gimnázium vezetőjénél, hogy február 5-én 14 órakor kíván vizsgázni. Az elektronikus kérelemnek legkésőbb 2021. január 29. 16 óráig kell beérkeznie a gimnáziumba (This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.). Kérjük, mellékeljék az igazoló dokumentumok valamelyikét.
    A kérelemről az intézményvezető saját hatáskörben dönt, és értesíti a kérelmezőt.

Minden felvételiző tanulónak jó egészséget, izgalommentes és sikeres felvételi vizsgát kívánunk

Kedves Szülők és Támogatók!

Ezúton is szeretnénk megköszönni személyi jövedelmadójuk 1%-ának az Appendix Alapítvány részére történő felajánlását. A támogatásokból 1.271.034 Ft gyűlt össze. Nagyon nagy segítség ez számunkra, különösen a jelenlegi  időszakban. Köszönjük, hogy gondoltak ránk és támogatták alapítványunkat valamint iskolánkat! 

Köszönettel:

Appendix Alapítvány kuratóriuma

Lotz János szövegértési és helyesírási verseny

9. évfolyam
1. helyezett
Major Blanka 10.D
Felkészítő tanára: Szabó Gábor
9. helyezett
Kesztyűs Kíra 9.D
Felkészítő tanára: Dominek Zsolt
11. helyezett
Péter Anna Csenge 10.D
Felkészítő tanára: Szabó Gábor

 

10. évfolyam
8. helyezett
Budai Anna Brigitta 11. D
13. helyezett
Faragó Ivett 11.D
Felkészítő tanáruk: Szabó Gábor

 

OKTV 2. fordulójába jutottak:
Magyar nyelv tantárgyból:
Bukovszki Bettina 12. C
Kozma Krisztina 12. D
Takaró Milán 12. D
Felkészítő tanárok: Dominek Zsolt; Szabó Gábor; Tóthné Muráncsik Mónika

Matematikából:
Kovács Rita 11. C
Felkészítő tanára: Baranyi Éva

 

Nemes Tihamér NITV Programozás kategória 2. fordulóba jutottak:

Csíkos Benjamin 9.C
Kecskés-Manzinger Benjámin 10.C
Reibl Sebestyén 10.C
Vörös Márk 10.C
Felkészítő tanárok: Harmath Zsolt; Pap-Szigeti Róbert

 

Nemzetközi Kenguru Matematikaverseny (elmaradt verseny pótlása)
10. évfolyam
11. helyezés
Kovács Rita (jelenleg) 11.C
Felkészítő tanára: Erős Erika

 

A 2020/21-es tanévben a szokásoknak megfelelően lezajlottak a DSD II nyelvvizsgák.

A DSD vizsga egy egynyelvű vizsga, amely a négy nyelvi alapkészséget méri: szövegértést, hallás utáni megértést, írás- és beszédkészséget. A vizsgát évente egyszer szervezik meg, így november 24-én az érintett tanulók megírták az írásbeli vizsga 3 összetevőjét, amit Németországban javítanak; december 9-10-én pedig szóban is bizonyították rátermettségüket. A szóbeli vizsgán egy előre ismeretlen témáról kellett a jelölteknek szempontok alapján összefüggően beszélni és érvelni, illetve a vizsga második részében egy általuk választott témában prezentálni. A szóbeli vizsgát minden tanuló sikeresen teljesítette.

 

                                                                         Huberné Fekete Elvira

                                                                                  szaktanár

Kedves Szülők!

November 23-án tartjuk online fogadóóránkat a diákok által is használt Microsoft Teams rendszeren keresztül. 
Kérjük Önöket, hogy amennyiben részt szeretnének venni fogadóóránkon, gyermekük Teams hozzáférését használják tanárainkkal való kommunikációra.
Emailben keressék meg a kiválasztott tanárokat, és egyeztessenek velük időpontot. 
Az online értekezletek 16 órától 19 óráig tartanak.
Tanáronként, személyenként legfeljebb 10 perc fog rendelkezésükre állni.

 

online szakmai műhelymunkára

A programozói tehetség kibontakoztatásaa programozói készségek összefüggése néhány kognitív készséggel

Előadó: Pap-Szigeti Róbert

2020.november 16. hétfő

15.10 órai kezdettel

Szeretettel meghívunk minden érdeklődőt idei első online műhelymunkánkra, amelyet a gimnázium kutatópedagógusa,

Pap-Szigeti Róbert tart.

 

A műhelymunka a programozói tehetségek azonosítása és segítése mellett foglalkozik

a szövegértési kompetencia szerepével és fejlesztési lehetőségeivel.

A részvételhez szükséges a Teams alkalmazás letöltése.

 

Belépési link:

https://teams.microsoft.com/l/meetup-join/19%3ameeting_YTg2ZGQ2MDItYWIyOC00MzE4LWI0MjYtYTk3NWNlZGYwODNh%40thread.v2/0?context=%7b%22Tid%22%3a%2293c0f3de-c124-456b-bf8f-208095163b7d%22%2c%22Oid%22%3a%22a83c1e4d-0e19-4aa3-8b8c-88aaf29bb49b%22%2c%22IsBroadcastMeeting%22%3atrue%7d

 

A linkre kattintás után ez az oldal jelenik meg. Itt érdemes az „Inkább weben nézem meg” verziót választani

egy százalék

Támogassa adója egy százalékával iskolánk alapítványát!

Appendix - A Bolyai János Gimnáziumért Alapítvány.

Adószám: 18364956-1-03

Köszönjük!

 

 

 

 

Öregdiák találkozó 2023. május 13.

Közelgő események

No events

Eseménynaptár

May 2024
M T W T F S S
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

 

 

Tanulást segítő appok

Letölthető diákjaink által fejlesztett appok:

- App-a.apk

- dolgozapp.apk

- Learning_Machine_v1.apk

- Memoria.apk

- MilAxe.apk

- Pilots_Memory.apk

 

Megújult honlapunk

Kedves látogató!

Honlapunk megújult, a régi honlap anyagai továbbra is elérhetőek a itt:
archivum