A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai kara által meghirdetett „SZTE TTIK KUTATÓISKOLÁJA” a 2016/2017-es tanévre című pályázaton iskolánk sikeresen vett részt a „Gimnáziumi napelemes bázis modellezése és hatékonyságának növelése a környezeti hatások tükrében” pályamunkával. A napelemes energetikai bázisunk tanulmányozása a tanulói kutatómunka során lehetőséget teremt az elmélet és gyakorlat összekapcsolására, a környezetfizikai hatások megismerésére, a középiskolai tananyag kiszélesítésére és az egyetemi életre való felkészülésre. A díjátadó ünnepségen betekintést kaptunk az egyetemi kutatómunkába, a tanulói kísérletezés és kutatómunka izgalmas rejtelmeibe. Az előadások, a feltett kérdések és az azokra adott válaszok hasznos útmutatóként jelentek meg az előttünk álló kutatási feladatok megoldásában. Szaktanári irányítással (Dr. Hopp Béla SZTE TTIK, Sikó Dezső BJG) az alternatív energiatermelés és gimnáziumi felhasználás lehetőségeit elemezzük, a környezeti hatásokat (megvilágítás, hőmérséklet, páratartalom, széljárás és tájolás) tanulmányozzuk. A naptevékenység megismerésén keresztül szeretnénk hasznos adatokat kapni éltető csillagunk mágneses terének váltózásairól és a mindennapi életünkre gyakorolt hatásáról.
Kecskemét, 2016 december 5. Rohács Renáta, Kolláth István
Remény Olivér tanulók