MATEHETSZ csoportos tehetségsegítő pályázat
A MATEHETSZ csoportos tehetségsegítő pályázata keretében 2015 januárjától 2015 áprilisáig gazdag tehetségfejlesztő szakkört és programsorozatot tudtunk megvalósítani a Kecskeméti Bolyai János Gimnáziumban. Versenyfelkészítő szakkör és gazdagító programok együtt segítették az eredményes tehetséggondozást. Ennek részeként kulisszajáráson vettünk részt a Katona József Színházban, Kecskeméten, beszédtechnikai előadást és gyakorlatot tartott Hegedűs Zoltán színész, meghívott előadónk, ellátogattunk a Ciróka Bábszínházba, megismerkedtünk az ott folyó művészeti tevékenységgel, valamint megismerkedtünk a Forrás folyóirat szerkesztőségének tagjaival: Pintér Lajos költő vezetett be bennünket Kecskemét irodalmi életének rejtelmeibe. Ennek kapcsán irodalmi kritika és esszéíró képességeiket is próbára tehették a diákok, ezeket az írásműveket a szerkesztőség tagjai bírálták, s három tanulónk a folyóirat egyéves előfizetőjévé és olvasójává válhatott a jó munka eredményeként. A programsorozat részeként egynapos budapesti kiránduláson vettünk részt, melynek programjában a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Kassák Múzeum és a Vígszínház meglátogatása szerepelt. Ez utóbbi helyen drámapedagógiai foglalkozáson vettünk részt, majd Bulgakov: A Mester és Margaríta című előadást tekintettük meg. Nagy örömünkre szolgált, hogy ezekben a programokban (mentorként) iskolánk régi tanulói és szülők is részt vettek. A szakkör pályázati tevékenységében és munkájában Dominek Zsolt és Tóthné Muráncsik Mónika segítette munkájával a 34 tehetséges diákot.