A Kutató Diákok Országos Szövetsége a hétvégén rendezte meg a XI. Tudományos Hétvégét a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában. Idén, a XXI. Tudományos Esszépályázaton 25 diák 21 kutatását bírálta el a szakértő zsűri. A XVI. Tudományos Poszterversenyen 23 diák mutatta be 19 magas színvonalú pályamunkáját 5 perces előadás keretében.
A kutatómunkák bemutatása után a rendezvény meghívott előadója, Dr. Madarász Emília tartott előadást az őssejtekről, majd az érdeklődő tanulókkal megosztotta bátorító gondolatait. Külön kiemelte a kreatív tanítás, tanulás fontosságát, a kutatói munka szépségét és adott esetben buktatóit is. Élményekkel feltöltődve, üdítő napot töltöttünk az Akadémia csodálatos könyvtárában.
Végzős diákunk, Kovács János a Tudományos Esszépályázaton magyar nyelvre optimalizált billentyűzetkiosztásával Műszaki tudományok - informatika szekcióban I. helyezést ért el. Munkáját poszter formájában is feldolgozta, a Tudományos Poszterversenyen Különdíjban részesült.
Kecskemét, 2023. május 26.
Sikó Dezső
szaktanár