Kezdőlap

Tisztelt Szülők! Tisztelt Tanulók!

A koronavírus helyzetre tekintettel a következőkről tájékoztatjuk Önöket:

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma állásfoglalása szerint a 2020/21-es tanév rendes tanítással kezdődik, de az iskoláknak a lehetőségekhez mérten figyelembe kell venniük a minisztérium által kiadott iránymutatást. Ennek megfelelően visszavonásig a következők szerint szabályozzuk az iskolai munkát a Kecskeméti Bolyai János Gimnáziumban.

  • A tanítás szeptember 1-jén kedden 7.45-kor kezdődik.
  • Kérjük, hogy azok a diákok, akik augusztus 17. után érkeztek haza sárga vagy piros jelölésű országból, vagy jelenleg magas fertőzöttséget mutató országból (Horvátország, Franciaország, Ausztria, stb.) a hazaérkezésüktől számított 14 napig ne jöjjenek iskolába, ha nem rendelkeznek negatív koronavírus teszttel. Kérjük, a szülő e-mailben vagy telefonon jelezze az osztályfőnöknek ezt a helyzetet. A tanuló hiányzása igazolt lesz.
  • Közös tanévnyitó ünnepséget nem tartunk. Ettől függetlenül a tanulóknak ünneplő öltözetben kell iskolába jönniük. Kérjük a szülőket, ne kísérjék be gyermeküket az iskolába!
  • A tanévnyitó ünnepség az iskolarádión keresztül fog eljutni a diákokhoz, amit minden osztály a saját tantermében osztályfőnökével hallgat.
  • Az új kilencedik osztályosok számára osztályonként rövid műsort tartunk.
  • Az intézménybe történő belépés testhőmérséklet mérés és kézfertőtlenítés után lehetséges csak. Mivel ez időigényes, kérjük, hogy a tanulók minden tanítási napon, ha van első órájuk 7:20 és 7:40 között érkezzenek az iskolába.
  • Kérjük, hogy minden diák hozzon magával minden tanítási napon maszkot.
  • A folyosókon és az osztálytermen kívüli zárt közösségi terekben a maszk viselése mindenkinek kötelező.
  • Az első tanítási napon a szokásos módon csak osztályfőnöki órák lesznek, a tanulók egy jegyzetfüzetet és tollat hozzanak magukkal, valamint ekkor lesz a tankönyvosztás is, így szükség lesz olyan táskára, amiben a tankönyveket hazavihetik.
  • Kérjük a szülőket, ha nem elengedhetetlenül szükséges, ne jöjjenek be az épületbe!
  • A mosdókban és a tantermekben kézfertőtlenítő  és felület fertőtlenítő áll a diákok rendelkezésére, kérjük a szülőket is, hívják fel a diákok figyelmét ezek használatára, veszélyességére és nem pazarló használatára!
  • A padokat a takarítók minden tanítási napon felület fertőtlenítővel áttörlik, a kilincseket, mosdókat, öltözőket szünetekben is fertőtlenítik.
  • A tanórai maszkviselésről a tanórát tartó tanár jogosult dönteni, saját maga és a diákok védelme érdekében kérheti a maszk viselését tanórán is. A tanuló is kérheti a csoporttól a tanórán a maszk viselését.
  • A maszkot mindenki köteles az előírásoknak megfelelően viselni.
  • A testnevelés órákat lehetőség szerint a szabadban tartjuk, a tantermeket az időjárástól függően órák alatt is szellőztetjük, szünetekben minden esetben.
  • Az ebédeltetésnél ügyelettel biztosítjuk a torlódások elkerülését, ennek megfelelően az ebédeltetés a szokásosnál tovább tarthat.
  • Az esetlegesen ebben a helyzetben alkalmazott megváltozott csengetési rendet legkésőbb szeptember 1-én ismertetjük a tanulókkal.
  • Nyomatékosan kérjük a szülőket, hogy betegség gyanúja (hőemelkedés, köhögés, stb.) esetén ne engedjék gyermeküket iskolába.
  • Ha az iskolába érkezéskor, vagy nap közben a tanulónál lázat mérünk vagy egyéb tüneteket tapasztalunk, az EMMI által kiadott protokollnak megfelelően a tanulót elkülönítjük, értesítjük a szülőt és az iskolaorvost. A szülő feladata a gyermek háziorvosának értesítése telefonon és gondoskodni a tanuló azonnali hazajutattásáról. Az előírásoknak megfelelően ebben az esetben kérjük a tanuló hazavitelénél, vagy hazautazásánál a tömegközlekedés elkerülését! A háziorvos jogosult a további intézkedésekre.
  • A tanuló betegség miatti hiányzása esetén – a házirendben szereplőktől eltérően – az iskolába csak akkor jöhet, ha az első tanítási napon érkezéskor leadja az orvosi igazolást arról, hogy az intézményt látogathatja. Az igazolást az osztályfőnöknek, ha ő még nincs az intézményben, akkor az iskolatitkárnak kell leadni. Betegség miatti hiányzás után szülői igazolást most elfogadni nem tudunk. Betegség után az első iskolában töltendő nap előtti munkanapon kérjük jelezzék az osztályfőnöknek, hogy gyermekük a következő tanítási naptól iskolába kíván járni!
  • Amennyiben egy tanuló krónikus beteg, vagy vele közös háztartásban fokozottan veszélyeztetett személy él, és a szülő megítélése szerint veszélyes lehet a tanulónak a közösség látogatása, ezt a szülő az intézményvezetőnek írásban bejelentheti. Az intézményvezető a bejelentést tudomásul veszi. A tananyag pótlása a szülő és a tanuló felelőssége, de a szaktanárok a pótláshoz segítséget nyújtanak. Külön digitális tanórát a tanuló számára tartani nem tudunk.
  • A meghirdetésre kerülő szülői értekezleteket az aulában tartjuk, minden osztálynak külön napon, hogy a megfelelő távolság tartását biztosítani tudjuk. A szülők intézménybe történő belépésére ekkor is csak a fenti szabályok betartásával van lehetőség. Kérjük csak egy szülő képviselje a tanulót a szülői értekezleten!
  •  

Kérjük a szülők és a tanulók együttműködését, a szabályok betartását. Az Önök felelőssége is, hogy fenn tudjuk tartani az oktatás hagyományos formáját és megóvjuk mind a diákok, mind az iskola dolgozóinak egészségét.

    ISKOLAVEZETÉS

egy százalék

Támogassa adója egy százalékával iskolánk alapítványát!

Appendix - A Bolyai János Gimnáziumért Alapítvány.

Adószám: 18364956-1-03

Köszönjük!

 

 

 

 

Öregdiák találkozó 2023. május 13.

Közelgő események

No events

Eseménynaptár

March 2024
M T W T F S S
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

 

 

Tanulást segítő appok

Letölthető diákjaink által fejlesztett appok:

- App-a.apk

- dolgozapp.apk

- Learning_Machine_v1.apk

- Memoria.apk

- MilAxe.apk

- Pilots_Memory.apk

 

Megújult honlapunk

Kedves látogató!

Honlapunk megújult, a régi honlap anyagai továbbra is elérhetőek a itt:
archivum