Kezdőlap

Október 28-án délelőtt, az őszi szünet első napján, vonattal érkeztünk Debrecenbe, a KUTDIÁK szervezésében az NI szaktáborba. Először a National Instruments (NI) telephelyét kerestük fel, itt előadást tartottak a cég történetéről, majd a gyárrészlegben betekintést nyerhettünk a gyártási folyamatba. Délután három dolgozó elmesélte eddigi tapasztalatait, ezután egy rövid bemutató előadáson volt részünk a LabView-val programozási lehetőségről.  

Másnap az Agórában folytatódtak a programok. A LEGO Mindstorms segítségével programoztunk robotokat, hogy aztán ki is próbáljuk őket „szumóban”. A délután kísérletezéssel és egy tudományos film megtekintésével telt el.

Utolsó napunkon a Debreceni Tudományegyetem kutatóinak az  ATOMKI hidegfizikai bemutatóján vehetünk részt, utána városnézéssel telt a nap, amelyben az előző estéken is volt már részünk. A hazafelé vezető út váratlanul megváltoztatta a hazajutásunkat, miután a kalauz csak a vonaton jelentette be a kerülőutat. A tervezettnél később értünk haza, de az élménydús tábori munka mindenért kárpótolt. Köszönjük a szervezést, a kíséretet, az érdekes programokon való részvételt, a pályázati támogatást a Nemzeti Tehetségprogram részéről.

 

 Major Csilla 10. B

 Varga Bence 9. C

egy százalék

Támogassa adója egy százalékával iskolánk alapítványát!

Appendix - A Bolyai János Gimnáziumért Alapítvány.

Adószám: 18364956-1-03

Köszönjük!

 

 

 

 

Öregdiák találkozó 2023. május 13.

Közelgő események

No events

Eseménynaptár

April 2024
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

 

 

Tanulást segítő appok

Letölthető diákjaink által fejlesztett appok:

- App-a.apk

- dolgozapp.apk

- Learning_Machine_v1.apk

- Memoria.apk

- MilAxe.apk

- Pilots_Memory.apk

 

Megújult honlapunk

Kedves látogató!

Honlapunk megújult, a régi honlap anyagai továbbra is elérhetőek a itt:
archivum