Kezdőlap

Az Európai Parlament képviselőivel és az Európai Bizottság munkatársaival reggeliztek a bolyais tanárok és diákok.

2018. november 28-án az Európai Néppárt meghívására a Bolyai János Gimnázium képviselői egy reggelivel egybekötött megbeszélésen vettek részt. A rendezvényen magyar részről Bocskor Andrea EP-képviselő, a kulturális és oktatásügyi bizottság alelnöke valamint Petri Bernadett, az Európai Bizottság Navracsics Tibor vezette kulturális kabinetjének tagja jelent meg.

Az Erasmus+ program égisze alatt szerveződő német, lengyel, lett és magyar összefogással megvalósult „Ariadné fonala” elnevezésű projekt során a résztvevő iskolák egy kétnyelvű (angol-német) weblapot hoztak létre, amely hatékonyan segítheti a pályaválasztás előtt álló fiatalokat a döntésben. A honlap nemcsak a felsőoktatási intézményekhez és munkaerőt kereső cégekhez vezető linkeket tartalmazza, hanem bevezet az egyes országok iskolarendszerébe, bemutatja a különböző felvételi rendszereket, segítséget nyújt a pályaválasztáshoz szükséges egyéni kompetenciák feltérképezésében. 

A projekt egyöntetű tetszést aratott, s a nemzetközi tanár- és diákcsoport a bemutatót követően a megjelent képviselők támogatását kérték ahhoz, hogy az Európai Bizottság anyagilag és szakmailag is támogassa a kezdeményezés összeurópaivá tételét, amely hozzájárulhat az unión belüli munkanélküliség és szakemberhiány enyhítéséhez. Első lépésként, az eredmények közismertté tétele érdekében a projekt szerepelni fog a legújabb Erasmus+ katalógusban.

 

 

 

egy százalék

Támogassa adója egy százalékával iskolánk alapítványát!

Appendix - A Bolyai János Gimnáziumért Alapítvány.

Adószám: 18364956-1-03

Köszönjük!

 

 

 

 

Öregdiák találkozó 2023. május 13.

Közelgő események

No events

Eseménynaptár

April 2024
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

 

 

Tanulást segítő appok

Letölthető diákjaink által fejlesztett appok:

- App-a.apk

- dolgozapp.apk

- Learning_Machine_v1.apk

- Memoria.apk

- MilAxe.apk

- Pilots_Memory.apk

 

Megújult honlapunk

Kedves látogató!

Honlapunk megújult, a régi honlap anyagai továbbra is elérhetőek a itt:
archivum