A Bolyai Hét keretein belül szervezte meg a Kecskeméti Bolyai János Gimnázium a hagyományos Bolyai-napot, amelynek során a gimnázium 545 diákja változatos tehetséggondozó foglalkozásokon vett részt.
Különböző tudományterületet érintő előadások hangzottak el ezen a napon: Székelyné Kőrösi Ilona Katona Józsefről és az akkori Kecskemét életéről adott pontos képet a 10. osztályosoknak, dr. Hopp Béla, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanára, az MTA doktora avatta be a diákokat a lézerek hétköznapi világába, Balai F. István és Lovas Dániel 56-os kecskeméti olvasókönyvük világába vezették be a végzős diákokat.
Fontos eseménye volt a napnak, hogy a Kecskeméti Olimpiai Barátok Bóbis Gyula Köre által az 1956. évi melbourne-i olimpia 60. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésének a Bolyai biztosított helyet. Különleges jelentőségét az adta, hogy az előadó dr. Szabó Miklós olimpikon volt, aki maga is részt vett a melbourne-i olimpiai játékokon. Ezzel a rendezvénnyel egy időben kezdődtek a két napos Bolyai Kosárlabda Kupa mérkőzései is, amelyen a Bolyai csapatai mellett a Bányai, a Kromeriz U-18, a Szolnoki Sportcentrum és a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium vesz részt.
A gimnázium szoros munkakapcsolatban áll a város ifjúsági szervezeteivel. Mind az Új Nemzedék Kecskeméti Kontaktpont, mind a HELPI részt vállalt a rendhagyó órák lebonyolításában. Varga Ildikó, a kontaktpont munkatársa a pályaválasztást segítő önismereti kompetencia tréninget tartott, a HELPI munkatársa, Borda Balázs az internethasználat buktatóira irányította a figyelmet, míg Kósa András vezetésével önismereti játékokat játszottak a kilencedikesek.
Visszatért a gimnáziumba az öregdiákok egy csapata is, hogy beszámoljon a végzősöknek arról, milyen az egyetemi élet, s tanácsaikkal segítsék a 12. osztályosokat az egyetemválasztásban.
Emellett több városi intézmény is fogadta a gimnázium diákcsoportjait: a planetárium, a Bozsó Gyűjtemény, a Katona József Emlékház és a ROVKI.
Hagyományosan ezen a napon zajlik a középiskolásoknak szervezett német nyelvi verseny is, amelyet a gimnázium német nyelvi munkaközössége a 10. évfolyamos németet tanuló diákoknak szervez.