Kezdőlap

nk1

 Megnyílt a Nemzeti Tehetség Program támogatásával működő német nyelvi tehetségműhelyünk munkáiból összeállított kiállításunk. A műhely célja a gimnáziumban tanuló 9. osztályos tehetségígéretek felkarolása volt. Mottóként Goethe Vonzások és választások című regényének címét választottuk, mert a középpontban a mindennapi konfliktusok, egy fiatal életében gyakori ellentétek álltak.

A diákok kreatív feladatokon keresztül gyűjtötték össze az ideális iskola ismérveit, filmet készítettek a leggyakoribb családi és iskolai összetűzésekről, elmélyültek a fiatalokat is megosztó kulturális irányzatok világában, verseket írtak német nyelven, s utánajártak korunk legmeghatározóbb jelenségeinek, hogy létrehozzanak egy virtuális időkapszulát.

A Bolyai német nyelvi munkaközössége 2010 óta működteti tehetségműhelyét, mert az eredményes nyelvtanulás titkát abban látja, hogy a diákok motiváló élményeken, érdekes kulturális és színházi programokon valamint kreatív és gondolkodtató feladatokon keresztül is közelebb kerüljenek a választott idegen nyelvhez.

Az igazi sláger az a fotóvers volt, amelyet a tanulók Bertolt Brecht Gyönyörűségek című költeményére utalva készítettek, s amely természeténél fogva bármelyik nyelvre könnyen „lefordítható”.

 

nk2 nk3 nk4 nk5

egy százalék

Támogassa adója egy százalékával iskolánk alapítványát!

Appendix - A Bolyai János Gimnáziumért Alapítvány.

Adószám: 18364956-1-03

Köszönjük!

 

 

 

 

Közelgő események

No events

Eseménynaptár

December 2024
M T W T F S S
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

 

 

Tanulást segítő appok

Letölthető diákjaink által fejlesztett appok:

- App-a.apk

- dolgozapp.apk

- Learning_Machine_v1.apk

- Memoria.apk

- MilAxe.apk

- Pilots_Memory.apk

 

Megújult honlapunk

Kedves látogató!

Honlapunk megújult, a régi honlap anyagai továbbra is elérhetőek a itt:
archivum