Kezdőlap

indonezia2Indonézia a Bolyaiban

„Kultúrák vonzásában” a mottója annak a rendezvénysorozatnak, amelynek során minden hónapban egy-egy kulturális program keretében kapnak ízelítőt a bolyais diákok egy kiválasztott ország kultúrájából.

A szeptemberi Hispánság hete, majd az októberi kínai kulturális nap után, amelyet a Konfuciusz Intézettel összefogva rendeztek, 2015. december 16-án Indonézia nagykövet asszonya, Wening Esthyprobo Fatandari látogatott el a Kecskeméti Bolyai János Gimnáziumba. Látogatásának célja az volt, hogy ízelítőt adjon a bolyais diákoknak a sokszínű és egzotikus szigetország kultúrájából. A diákok magyar zenészek előadásában ismerkedhettek az autentikus hangszereken előadott különleges hangzású gamelan zenével, meghallgatták Indonézia egyik leghíresebb dalát, a Bengawan Solót, amely Közép- és Kelet-Jáva folyóját énekli meg, s amelynek előadásában maga a nagykövet asszony is részt vett. A kulturális műsor előadói Bali szigetéről és Jáváról származó táncokkal is készültek, amelyeket ki is próbálhattak a diákok egy zenés flashmob keretében. A rendezvényen Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét város polgármestere is részt vett, s együtt táncolt a gimnázium diákjaival.

 

Indonezia1

Indonezia3

egy százalék

Támogassa adója egy százalékával iskolánk alapítványát!

Appendix - A Bolyai János Gimnáziumért Alapítvány.

Adószám: 18364956-1-03

Köszönjük!

 

 

 

 

Közelgő események

No events

Eseménynaptár

December 2024
M T W T F S S
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

 

 

Tanulást segítő appok

Letölthető diákjaink által fejlesztett appok:

- App-a.apk

- dolgozapp.apk

- Learning_Machine_v1.apk

- Memoria.apk

- MilAxe.apk

- Pilots_Memory.apk

 

Megújult honlapunk

Kedves látogató!

Honlapunk megújult, a régi honlap anyagai továbbra is elérhetőek a itt:
archivum