A BOLYAISOK VEVŐK A TUDÁSRA
Sikó Dezső tanár úr és a Bolyai kísérleti fizika szakkör tagjai (Barát Konrád, Lengyel Kitti és Rohács Renáta) részt vettek Győrben a KUTOSZ (www.kuttanar.hu) által szervezett és támogatott TUDÁS EXPÓ 2015 természettudományos rendezvényen november 28-án.
Lengyel Kitti, 9. E osztályos tanulót kérdeztük élményeiről.
Mit takar a cím TUDÁS EXPÓ 2015?
A KUTOSZ programja arról szólt, hogy 3-5 fős csapatok egy helyen és egy időben bemutatják a legérdekesebb természettudományi kísérleteiket. Láthattunk ott kémiával, fizikával, biológiával és még földrajzzal is foglalkozó csapatokat is.
Ti milyen kísérletet mutattatok be?
Mi a fizika tantárgyát képviselve, a gravitációs gyorsulást tanulmányoztuk és számoltuk ki három különféle módon.
Hol zajlott a program?
A Mobilis Interaktív Kiállítási Központban. Reggel 9-től készültünk és izgultunk azért, hogy a látogatók és a 4 tagú zsűri elégedett legyen. A kiállítási központban megcsodálhattuk a győri székhelyű gyárak egy-egy jelentős gyártmányát, és különböző természettudományi játékokat is kipróbálhattunk.
Honnan érkeztek csapatok a rendezvényre?
Az ország minden tájáról, Miskolcról, Pécsről, Szombathelyről, Dunaújvárosból, Nyíregyházáról, Kisvárdáról, Ajkáról, Győrből és persze Kecskemétről is, összesen 18 csapat.
Mi volt pontosan a feladatotok?
A kísérletek mellett mindegyik csapat kérdéseket is kapott a zsűritől Mi se maradhattunk ki a komoly
szakmai kérdésekből, melyekre, véleményem szerint jól válaszoltunk.
Voltak másféle programok is?
Pénteken 5 óra fele foglaltuk el a szállásunkat a győri Famulus Kollégiumban, majd kicsivel később, elindultunk megnézni Győr nevezetességeit és az adventi vásárt. Vacsorára a Kristály étteremben láttak vendégül, ahol bőséges és finom ételekkel vártak bennünket.
Hogyan összegeznéd az élményeidet és tapasztalataidat?
Én személy szerint nagyon élveztem az eseményeket. Az egész, mondhatni egy jó kirándulás volt, némi fizikával. Köszönöm szépen mindnyájunk nevében Sikó Dezső tanár úrnak a felkészítést, Dudás Máténak a készülés rögzítését, Boros Mihálynak a technikai segítséget és Kállai Jankónak a plakátokat.
Kecskemét, 2015. november 30.
Az eseményről készült képek ITT tekinthetők meg.
Mérési jegyzőkönyvek: