A Kecskeméti Bolyai János Gimnázium az Erasmus+ program keretében négy ország –Spanyolország, Portugália, Lengyelország és Bulgária - középiskoláival közösen vesz részt egy projektben, melynek címe School Radio Waves. A munka tavaly szeptemberben kezdődött, a diákok legutóbbi utazása 2017. november 19–25. között zajlott, két tanárnő – Závori Erika és Tóthné Muráncsik Mónika – kíséretében Bulgáriában találkoztak európai diáktársaikkal. A bulgáriai találkozó témája a zene volt, az országok népzenei kultúráját, néptáncait ismerték meg a diákok nemcsak hagyományos, hanem népszerű zenei feldolgozásokban is.
„Ez a program rengeteget ad: nyitottabbá tesz a világ felé, elfogadásra és empátiára tanít, segít levetkőzni az előítéleteket és a gátlásokat. Életem egyik legjobb döntésének tartom, hogy egy évvel ezelőtt éltem ezzel a lehetőséggel, s jelentkeztem a projektben való részvételre, mert rengeteget tanultam a világról, másokról, önmagamról. Bízom benne, hogy a kialakult kapcsolatok, barátságok a munka befejeződése után is tartanak majd.” – hangsúlyozta az egyik résztvevő, Bartal Emília 11.D osztályos tanuló. A következő találkozóra Portugáliában kerül sor, ahol Európa, az európai kultúra kerülnek a középpontba.