Kezdőlap

Iskolánk négy- és ötéves képzéseket nyújtó gimnázium, kiemelt feladatunk a tehetséggondozás. Pedagógiai programunk szerint nagy figyelmet fordítunk az idegen nyelvek tanítására (nyelvtagozatok, két tanítási nyelvű képzés), tanulóink kompetenciáinak és szociális készségeinek megerősítésére.

 

Mindezek érdekében igyekszünk iskolánk nemzetközi kapcsolatait is szélesíteni, s európai környezetben, szélesebb látókörű képzéseken is részt venni. A fejlesztési célokat, az intézményi minőség javulását csak jól képzett, motivált, széles módszertani repertoárral rendelkező tanárok érhetik el. Szükség van tehát tanári kompetenciáink folyamatos megerősítésére, fejlesztésére is. A nemzetközi kapcsolatok, iskolai együttműködések további fejlesztéséhez az iskola nem nyelvszakos tanárainak idegen nyelvi tudását is fejlesztenünk kell.
Ezen célok érdekében iskolánk az Erasmus+ KA1 programjában pályázott sikeresen, s a 2016 júliusa és 2017 májusa között alkalmunk nyílik egy olyan egyéves projektmunka végzésére, melyben az oktatás színvonalának emelésére, a pedagóguskompetenciák, s ezen keresztül a diákok kompetenciáinak fejlesztésére kerül sor. Az iskola vezetőségének egy tagja (Schnell Ildikó) idegen nyelvi kurzuson, három pedagógus (Bartha Adrienn, Szokolyainé Lovász Andrea, Tóthné Muráncsik Mónika) pedig módszertani kurzuson vesz részt Nagy-Britanniában. A módszertani kurzusok fókuszpontjában különböző kompetenciaterületek állnak: egy kulturális ismereteket, kisebbségi kultúrát bemutató kurzus (szociális kompetencia), egy szövegértést (kortárs) irodalmi szövegek alkalmazásával fejlesztő kurzust, és egy a tanórai IKT eszközök alkalmazását segítő, a digitális kompetencia fejlesztésére irányuló kurzust fognak elvégezni az erre vállalkozó, és ehhez előképzettséggel, tapasztalattal rendelkező pedagógusok. Tudásukat pedig előre tervezett rendben megosztják, nemcsak saját munkaközösségük tagjaival, hanem az egész tantestülettel, az iskola teljes közösségével, és szélesebb szakmai közönséggel is.
A projekt során a tudásmegosztás segítségével az intézményben tanító tanárok új módszerekkel ismerkednek meg, mely az IKT eszközök színes, gyakoribb alkalmazását teszi lehetővé a tanórákon, ezáltal mind a diákok, mind a tanárok digitális kompetenciája nő. A szövegértési kurzus nyomán szintén új módszerek, lehetőségek tárulnak fel, ezáltal javítva a szövegértési képességeket.
A mobilitásokon részt vevő pedagógusok módszertani és nyelvi fejlődésen kívül kulturális ismeretekkel, élményekkel és nemzetközi kapcsolatokkal gazdagodva fognak hazatérni. Ez motiváló lesz az intézményben tanító pedagógusok és az itt tanuló diákok számára is. Így felelősséggel kezdhetünk bele új nemzetközi projektekbe, melyben nemcsak egy szűkebb kör, hanem az intézmény széles közössége vehet részt, még tovább fejlesztve a kompetenciákat és megerősítve az intézmény európai dimenzióját is, bekapcsolva minket olyan gyümölcsöző közösségekbe, mint pl. az e-twinnig, ahol folyamatosan és élvezetes módon valósulhat meg az intézmény minőségének folyamatos fejlődése/fejlesztése.

 

 

 

 

 

2016. októberében az Erasmus+ program támogatásával vettem részt egy 10 napos továbbképzésen Nagy-Britanniában, Cheltenhamben. A kurzus célja az angol nyelvű  irodalom és kortárs szövegek bemutatása, tanításának módszertana, eszközei, lehetőségei voltak. A dráma, a líra és az epika több műfaja is terítékre került, s nemcsak klasszikusok: kiemelt figyelmet kapott a kortárs irodalom is. Annál is inkább, hiszen a kurzus a Cheltenham-ben minden évben megtartott irodalmi fesztivál köré épült, így lehetőségünk volt megismerkedni sok-sok ma is alkotó íróval, költővel, műveikkel,  irodalmi műhelyekkel, irodalomkritikusokkal vagy akár újságírókkal, akik  napjaink politikai-kulturális kérdéseiről írtak. http://www.cheltenhamfestivals.com/literature/

e

A cél tehát kettős volt: részben az angolórák gyakorlati szempontú, a nyelvhasználatot, a kommunikációt megerősítő felépítésének módszertani lehetőségeiről  szereztünk új ismereteket, másrészt azonban  maga az olvasás, annak megszerettetése, a szövegértés kérdései is előkerültek a kurzus anyagaiban, módszertani gyakorlataiban. Számomra különösen fontos az utóbbi, hiszen munkám során egyre inkább észlelem, tapasztalom, hogy az olvasás, a szövegek mélyebb, alaposabb megértése nehézséget okoz a diákok számára, s egyre nehezebb felkelteni az érdeklődést is az olvasás iránt, így alakul ki egy ördögi kör. pedig a kritikai gondolkodás fejlesztésének is alapvetően fontos eszköze lenne az olvasás, s itt nem kizárólag irodalomról, hanem köznapi szövegekről: esszékről, filmkritikákról vagy akár a közéletet érintő eseményekről szóló beszámolókról is beszélünk. Szakmai műhelyünk,  továbbképzésünk ezekre a problémákra, a szövegértési kompetencia fejlesztésének területeire is kitért, s Európa több országából (Norvégiából, Olaszországból, Németországból, Franciaországból,  Csehországból és Lettországból) érkező tanárokkal alkalmunk nyílt megvitatni tapasztalatainkat e téren is. Kurzusvezető tanárunk, Graham Workman mellett  http://www.grahamworkman.com/  több más előadónk is volt, s színházi előadáson is részt vettünk. Hazaérkezve összegeztem tapasztalataimat, s igyekeztem azt megosztani kollégáimmal is.  A szövegértési kompetencia fejlesztése az egész intézmény számára fontos feladat, így minden tantárgy óráján felhasználható egy-egy ötlet, fejlesztő feladat, s talán ezzel az órák is érdekesebbé, színesebbé válnak.

                                                                                              Tóthné Muráncsik Mónika

 

e2

 

 

erasmusp

 

 

 

 

2016 augusztus 14 -27-ig egy módszertani és interkulturális továbbképzésen vettem részt, melynek címe Focus on Scotland volt.

escot

A kurzust Dunfermline-ben tartották, mely Skócia ősi fővárosa volt a Középkor idején. 

escot2

A tanfolyamot az International Study Programme , The Manor Hazleton Cheltenham szervezte, s a módszertani továbbképzésen a tanárunk Ms LucyNorris volt. Az egy hét alatt sokat tanultunk az új módszertani trendekről, valamint az internet és az okos telefonok bevonásáról a tanítási órákba. A magyar oktatással ellentétben Nagy Britanniában az okos tábla használata leáldozóban van, mert lassúnak és nehézkesnek találták az elmúlt évtizedek során. Helyette ma már a sokkal gyorsabb és mobilabb megoldásokra törekszenek. Mindemellett nagy gondot fordítanak a szóbeliségre és a hallott szöveg értésére. Sok játékos feladatot oldottunk meg ezen témakörökben, valamint praktikus ötleteket kaptunk, s adtunk egymásnak a témákkal kapcsolatban.

A kurzus első hetén 21 fő vett részt 7 országból. A továbbképzés második hetében, melynek célja a skót oktatási rendszer bemutatása, iskolalátogatás valamint a skót kultúra megismerése volt, már csak 12-en maradtunk. Ezen a héten két középiskolát látogattunk meg:

a Dunfermline High Schoolt -t https://www.fifedirect.org.uk/dunfermlinehs/

és a Woodmill High School-t https://www.fifedirect.org.uk/WoodmillHS/

mely intézményekben az iskola bemutatása mellett tanórákon is részt vettünk.

A hét közepén Stirlingbe utaztunk, mely város Skócia történelmének jelentős állomása volt. Mindemellett meglátogattuk a csodálatos Loch Katerine-t is.

Számomra ez a két hét skóciai továbbképzés nagyon hatékonynak bizonyult, hiszen nem csak módszertanilag frissültem meg, hanem a skót kultúráról tanultakat és személyes tapasztalataimat is be tudom építeni a tanításomba.

                                                                                                         

 

Bartha Adrienn

 

 

erasmusp

 

 

 

 

2016. augusztus 06-14-ig az Erasmus+ program támogatásával vettem részt egy 9 napos továbbképzésen Nagy-Britanniában, Southamptonban. A kurzust olyan középiskolai angol tanárok számára hirdeti meg az International Study Programmes nemzetközi továbbképző intézmény (International-Study-Programmes.org.uk), akik szeretnék felhasználni a legújabb technológiákat a mindennapi angol nyelvtanításuk során. Európa különböző országaiból érkeztek tanárok (Finnország, Olaszország, Szlovénia, Svédország, Dánia és Spanyolország), sőt, egy tanárnő Kínából érkezett a tanfolyamra. A közös beszélgetések során kiderült, hogy milyen különböző háttérrel, számítástechnikai felszereltséggel rendelkeznek az iskolák, ahol tanítunk. Érdekes volt megosztani egymással tapasztalatainkat, gondolatainkat, ötleteinket.

A technológia egyre nagyobb szerepet játszik mind a magán életünkben, mind tanári pályánkon, a tanulóink pedig együtt nőnek fel a különböző digitális és mobil eszközök használatával, életük szerves, természetes része. Sokszor diákjaink többet tudnak a legújabb technológiák használatáról, mint mi magunk. Mivel úgy éreztem, szükségem van ezen a téren fejlődésre, mert nem voltam magabiztos az IKT eszközök használatában, ezért jelentkeztem erre a tanfolyamra.

Két kiváló, nemzetközileg elismert szakember irányította a munkánkat. Az egyik Lucy Norris volt, akivel a mobil telefonok és tabletek használatának előnyeit néztük át. Nagyon modern tanítási módszereivel rádöbbentett minket arra, hogy milyen motiváló lehet a diákok számára, ha a tanóráinkon mobileszközöket alkalmazunk. Gyakorlatban kipróbáltunk sok mobilalkalmazást, amit felhasználhatunk a tanítás során (pl.: QR code, voice recorder, photogrid, quizlet, kahoot, padlet, thinklink, tellagami). Nagyon sok gyakorlati feladatot végeztünk, amely során észrevétlenül sajátítottuk el az elméleti háttértudást. Lucy vallja, hogy a diákok aktív résztvevőként, felelősséget vállalva alakíthatják a saját tanulási folyamataikat. Minket is ebben a szellemben oktatott, amit próbálok beépíteni a saját tanítási módszereimbe.

A másik kurzusvezető tanárunk Graham Workman volt (www.grahamworkman.com), akinek magas színvonalú óráit nagyon élveztük. Először az IKT eszközök használatához szükséges szakszókincset néztük át érdekes feladatokkal. Majd megmutatta, hogyan tudunk az órai anyagok megtervezésénél számítógépet és más eszközöket használni. Készítettünk wikit, érdekes podcastokat mutatott, és rengeteg weboldalt fedezhettünk fel, amelyek segítségével a diákok akár a tanórán, akár otthon is gyakorolni tudják a nyelvet, legyen szó hallásértésről, olvasásértésről vagy szótanulásról. Youtube videókhoz segédanyagokat kaptunk. Kipróbálhattunk több prezentációs eszközt, amivel az óráinkat színesebbé tehetjük.

Hazaérkezve a tanfolyamon megismert módszereket, ötleteket próbálom továbbgondolni és a saját diákjaim igényeihez igazítani. Fontos, hogy a technológiák nyújtotta lehetőségeket minél többször kihasználjuk, mert így tehetjük a tanóráinkat még érdekesebbé, még motiválóbbá a diákok számára.

 

                                                                                                       Szokolyainé Lovász Andrea

 

Intézményi minőségfejlesztés a kompetenciák megerősítésére és a motiváció növelésére irányuló módszertani fejlődéssel  (KA101-022492) projekt

2016. június 1. -2017.május 31.

Eredményeink

Iskolánk négy tanára vett részt továbbképzéseken az Egyesült Királyságban e projekt keretében, s ennek tapasztalatait, eredményeit megosztották  a teljes tanári közösséggel. A négy pedagógus kompetenciafejlesztő és a kompetenciafejlesztést segítő kurzusokon szerzett új, gyakorlati tapasztalatokat, módszertani  ötleteket. E kompetenciák a digitális, a szövegértési, a szociális és a nyelvi kompetenciák voltak. A projekt másik célja a motiváció megerősítése volt: a tanári motiváció, nyitottság, megújulás, és ezen a keresztül a diákok motivációja az iskola nemzetköziesítése által.

A tanév során igyekeztünk a továbbképzéseken szerzett tapasztalatokat, módszertani ötleteket minél inkább alkalmazni a napi pedagógiai munkában. Igyekeztünk minden tantárgy óráján  lehetőségeket találni mind a digitális kompetencia, mind pedig a szövegértési kompetencia fejlesztésére. Bővítettük kulturális és pedagógiai ismereteinket is, továbbgondoltuk a megszerzett tapasztalatokat, újabb előadókat hívtunk meg annak érdekében, hogy a helyi sajátosságokkal is megismerkedjünk.  A tantestület tagjai is igyekeztek a gyakorlatban kipróbálni a megszerzett ismereteket, pl. a digitális témahét eseményeinek megszervezésében, az ehhez kapcsolódó óraszervezések alkalmával. Igyekeztünk a tanórán kívüli tevékenységeket is színessé, motiválóvá tenni. Ennek eredményeképp jött létre például a Nagy-Britanniát és az angol kultúrát bemutató vetélkedő Bartha Adrienn tanárnő szervezésében. Eredménynek tartjuk azt is, hogy Erasmus+ iskolai stratégiai partnerségek projektünk nemzetközi partnertalálkozóján alkalom nyílott arra, hogy óralátogatások (idegen nyelvi, matematika) után más európai uniós intézmények tanáraival is megoszthattuk tapasztalatainkat.

A résztvevők módszertani ötletgyűjteményeket hoztak létre, szívesen várjuk az érdeklődő kollégák jelentkezését, akik szeretnék ezen ötletgyűjteményeket megismerni,  vagy – előzetes egyeztetés után – részt vennének olyan órákon, melyeket újonnan megszerzett tapasztalatainkkal felvértezve kifejezetten a kompetenciafejlesztés köré építünk.

Kecskemét, 2017. május 31.

                                                                                                                             Tóthné Muráncsik Mónika

                                                                                                                             projekt-koordinátor

egy százalék

Támogassa adója egy százalékával iskolánk alapítványát!

Appendix - A Bolyai János Gimnáziumért Alapítvány.

Adószám: 18364956-1-03

Köszönjük!

 

 

 

 

Öregdiák találkozó 2023. május 13.

Közelgő események

No events

Eseménynaptár

March 2024
M T W T F S S
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

 

 

Tanulást segítő appok

Letölthető diákjaink által fejlesztett appok:

- App-a.apk

- dolgozapp.apk

- Learning_Machine_v1.apk

- Memoria.apk

- MilAxe.apk

- Pilots_Memory.apk

 

Megújult honlapunk

Kedves látogató!

Honlapunk megújult, a régi honlap anyagai továbbra is elérhetőek a itt:
archivum